A farkas nyomában - 3. fejezet

Sziasztok!

Meghoztam a frisst, amihez jó szórakozást kívánok nektek. Remélem szerzek vele egy-két jó pillanatot, ha már az a fránya suli elkezdődött...
Ami az eredményhirdetést illeti, lezártam a közvélemény-kutatást, és a győztes a 3. képen található úriember lett. :D Szóval ki is raktam róla a képet a Szereplők menüpont alá.
Még egyszer jó olvasást kívánok hozzá, és remélem sokan írtok illetve pipáltok.

"A harc az akaratok, nem a technikák csatája. Le kell vetkőznöd a félelmet, vagy alulmaradsz. A küzdő akarat maga az erő. Soha ne add fel! Soha ne hátrálj meg! Küzdj mindig és minden körülmények között! Ha nincs ellenfél, akitől megfutamodsz, akkor nincs ellenség, aki erősebb lenne nálad."

Youn In-Wan

Az első megmérettetés

Hihetetlenül jó érzés volt korábban eljönni a suliból, a letekert ablakon keresztül beáramló szellő azt sugallta, amit már évek óta nem: hogy szabad vagyok. Ugyan sikerült elszöknöm, de nem lehettem boldog. Még hozzájuk tartoztam, bármennyire utáltam is a gondolatot. Talán egész életemben hozzájuk leszek kötve, ki tudja?

Ha valaki azt kérdezné a többi átlagos velem egykorútól, hogy mi tenné őket a legboldogabbá, hogy mire vágynak a legjobban, biztos olyan átlagos dolgokat mondanának, mint egy új telefon vagy egy kocsi. Az én legfőbb vágyam a szabadság. 

Otthon ledobáltam a cuccaimat, és végre sikerült gondosan megebédelnem, vagyis inkább bepótolnom azt, ugyanis Emmett megakadályozott ebben a tevékenységben. De reméltem, hogy ezek után több ilyen nem fordul elő, és nem jön rá az öt perc. Elmosogattam, majd bepakoltam a szükséges cuccaimat az esti seattle-i kiruccanáshoz. Amint ezzel megvoltam, felhívtam Mattet, és megint csak nem kellett sokat várnom, hogy felvegye a telefont. Mindig a közelében volt, azt is kinéztem volna belőle, hogy mobillal a kezében alszik el esténként. Elmeséltem neki mindent, ami tegnap történt vadászat során, és örömmel hallotta, hogy a veszély elhárult, és ép bőrrel megúsztam. 

Úgy gondoltam, az újabb esti megpróbáltatások miatt alszom egyet, ugyanis erre az utóbbi két napban alig volt időm. Először Matt váratlan betoppanása, aztán az újszülött levadászása jött közbe . A kipihentség mindig előny, így bealudtam pár órára, és úgy éreztem, amikor fel keltem, hogy egy teljesen új ember vagyok, mintha kicseréltek volna.

Így hát megvacsoráztam és lementem a partra. Percekig csak sétáltam mezítláb, az sem zavart, hogy az idő hűvös volt, a lábaim vittek magukkal. A korábbi puha homok lassan érdes kavicsokká változott, így leültem egy fadarabra, és visszavettem a cipőmet. A nap alig sütött, a felhő épphogy átengedte a sugarakat, és pár percig mosolyogva néztem, amint próbált utat törni magának, de az este közeledtével egyre kevesebb ereje volt. Olyan közel éreztem magamhoz a természetet, hogy úgy gondoltam, képes lennék egész életemben ott élni. Lehetséges, hogy a természetem miatt hittem ezt. Régebben nem volt így, de mióta farkassá váltam, az életem gyökeresen megváltozott. Azóta minden apróságot megbecsültem, még az olyan dolgokat is, amiket anno megvetettem. Talán ezt az egy dolgot köszönhettem meg nekik, hogy meg tanultam becsülni az élet szépségeit. Minden más tönkretette nemcsak az életem, de engem is.

Mire a gondolat végére értem, azt vettem észre, hogy egy sziklán álltam, és gőzöm sem volt, hogy kerültem oda. Közelebb sétáltam, egészen a pereméig, és kitárt karokkal üdvözöltem a szelet. Hallgattam a háborgó víz moraját, és behunyt szemmel élveztem a természet erejét, amint a hajamba kapott. Csodás érzés volt, a legbékésebb pillanat az életemben. Úgy éreztem, ott és akkor, hogy akár repülni is tudnék. Hogy bármire képes lennék!

- Mégis mit csinálsz itt fent? – Jött hirtelen a hang, visszaragadva alfa állapotomból, és ijedtemben a lábaim megcsúsztak a szikla peremén. Áldottam Istent, amiért tökéletes egyensúlyérzékkel áldott meg, bár ez valójában nem az ő érdeme volt, már ha egyáltalán tényleg létezik.

A pánik egy pillanat alatt elpárolgott belőlem, és dühösen fordultam meg, hogy aztán döbbenet vegye át a helyét, ugyanis a tegnapi srác állt előttem, Paul. Szemmel láthatóan megijedt, hogy leesek, az arcára volt írva, és mivel próbált utánam kapni, szinte csak pár centi választott el minket egymástól. Túl közel volt.

- Nem mondták még neked, hogy ne settenkedj, és ne ijessz meg senkit, főleg ilyen magasságból? – kérdeztem dacosan, és felsőbbrendűen viselkedve még csípőre is tettem a kezemet.

- Ne haragudj, abban a pillanatban ez eszembe se jutott – mondta bocsánatkérően, majd mintha ezt letudta volna, vigyorral az arcán tette fel ismét a kérdést, amivel korábban majdnem a vesztem felé lökött.

- Nem mintha sok közöd lenne hozzá, de itt a legjobb a levegő és a legszebb kilátás.

Furcsán nézett rám, de még mindig vigyorgott, és felhúzta az egyik szemöldökét, olyan szexisen. Meg kellett állnom a késztetést, hogy beharapjam az ajkam, és felé sétáljak.

- Mi van? – kérdeztem meg mogorván, próbálván leplezni előbbi megingásomat.

- Semmi, semmi. Csak érdekelne, hogy miért voltál tegnap teljesen meztelen? – A hangjától még a levegő is bennem rekedt, és bármennyire mérges voltam rá a nyílt kérdése miatt, alig bírtam meggátolni a késztetést, hogy elmosolyodjam. Nem volt benne nagy sikerem, a szívem pedig egyre hevesebben vert a tekintetétől. 

- Ehhez aztán végképp semmi közöd – mondtam játékosan, és megpróbáltam elsétálni mellette, de elém állt. Kérdőn húztam fel szemöldököm, és a mosoly az arcán elárulta, nem fog elengedni egy könnyen. – Akármennyire is próbálkozol, nem árulom el, és csak hogy tudd, remélem jól megjegyezted, mert sosem fogsz többet úgy látni – jegyeztem meg, majd hátrálni kezdtem. 

Elkerekedett a szeme, és lerítt róla, ebben igazán kételkedik. – Két út van, és mivel az egyiket elzártad, csak ez maradt – böktem magam mögé, majd bájosan elmosolyodtam, intettem neki egyet, és beugrottam a vízbe. Ez hűtött csak le igazán!

Az idő későre járt, és ideje volt útra kelni, így fogtam a táskám, és bevágódtam a kocsimba. A zene halkan szólt útközben, inkább az érzelmeimet próbáltam helyre tenni. Meglepődve ébredtem rá, hogy izgatott voltam, és nem értettem az okát. Már sokszor estem túl rajta, tudtam és ismertem az egész menetét. Azt hiszem izgatott voltam, hogy végre nem kellett teljesen visszafognom magam, hogy egy kicsit szabadjára engedhettem ösztöneimet. Itt majdhogynem önmagam lehettem, ennek tudtam be az izgatottságot.

Az épület kívülről egész hátborzongató volt, de a környék sem volt jobb. A kihalt utcák és az alig pislákoló közvilágítás azt a látszatot keltették, mintha elzárták volna a külvilágtól, s az élet nyomait alig lehetett felfedezni.  Mégis beléptem, és határozottan tártam fel magam előtt az ajtót. Voltam már hasonló helyeken, ez sem volt különb tőlük, és csak egy cél lebegett a szemem előtt. Nem kellett mitől tartanom, mosolyogva néztem körbe. Belülről ezerszer menőbb hely volt, a raktárépület pedig nyüzsgött az adrenalintól túlfűtött emberektől. A vér szaga megcsapta az orromat, amelytől egy pillanatra grimaszba rándult az arcom, teljesen megtöltötte az érzékszervemet, de próbáltam másra koncentrálni. Ez mindennapos dolog volt itt.

Érdeklődve sétáltam végig a termen, próbáltam felmérni ellenfeleimet, és rá kellett jönnöm, nem lesz nehéz dolgom. Az ellenkezője lett volna a furcsa! 

Beneveztem magam, miközben fél szemmel a ringet figyeltem, ahol megakadt a szemem az egyik bokszoló félen, és gyönyörködtem egy sort a tökéletes kockákon. Be kellett harapnom ajkaimat, nehogy valami ostobaságot mondjak. A pasi testén aztán semmilyen kivetnivalót nem találtam, s tekintetemet szinte erővel kellett elszakítanom tőle. – Tessék? – kérdeztem vissza, amikor feltűnt az ingerült tekintet az asztal túl oldalán.

A fickó még ingerültebben húzta össze a szemöldökét, és mogorván odalökte nekem, arra kíváncsi, hogy milyen névvel indulok. – Natalie – feleltem ugyanolyan dühösen, és láttam, ahogy a pasi döbbent tekintettel néz rám, majd összehúzza magát. Néha amikor dühös vagyok, sikerül ráhoznom az emberekre a frászt, olyan, mintha a farkas uralkodna felettem, és megéreznék ezt a környezetemben élők. Nem mondott semmit, csak belemerült a papírjába. 

Nem volt valami eredeti a nevem, tudom, de ezt eddig mindenhol eljátszottuk. Folyton csak becézgettek, hogy: babám, ez így nem jó. De nem foglalkoztam velük. Nem jutott semmi az eszembe, ők pedig egy csomó béna nevet aggattak rám, amiből elegem volt. Így itt felüdülés volt, hogy a srác nem kötözködött tovább.

Érdeklődve figyeltek az emberek, de nem foglalkoztam velük, bemelegítettem és leragasztottam a piercingemet a számon. Nem akartam kivenni, féltem, hogy hamar beforrna, és tudtam, úgy sem lesz esélyük, hogy ezt ellenem fordítsák.  Az egyik sarokba mentem, és a táskámból kivettem a kézifáslimat és a bokszkesztyűmet. Gondosan feltekertem a bandázst, hogy ne sérüljön meg a kézfejem és a csuklóm.

Izgatottan léptem be a ringbe, azzal a tudattal, hogy első alkalommal a legjobb. Az emberek bizonytalanok, és ellened fogadnak, végül mikor megnyered, üdvrivalgásban törnek ki. Ez a legfantasztikusabb érzés az egészben! 

Amikor megláttam az ellenfelem, majdnem megkérdeztem, ezt ugye nem gondoltátok komolyan? A csajt egy kézzel lecsaptam volna minden komolyabb erőfeszítés nélkül. Nem bírtam megállni a fintorgást, amint meghallottam a közönség éljenzését. Feldühített, de próbáltam visszafogni magam. Reméltem, legközelebb már pasival bunyózhatok. 

- Ismerik a szabályokat – kezdett bele a bíró. – Tiszta küzdelmet várok. Mindig tartsák be az utasításaimat. Érintsék össze a kesztyűjüket és lépjenek vissza. – Amint összeérintettük a kezünket, a tömeg hangosan ordítozott, és a szívem hevesebben vert. Miután menekülnöm kellett, kénytelen voltam pénzt keresni, és ez volt az egyetlen megoldásom. A ketrec harc. Ebben voltam a legjobb, minden képességgel rendelkeztem, amire szükségem volt, hála a farkas géneknek. 

- Készen áll? – kérdezte tőlem is a bíró, és miután bólintottam, megadta az engedélyt. Nem haboztam, azonnal közelebb léptem, és gyomorszájon rúgtam, amitől neki esett a ketrecnek. A közönség hangosan adta tudtunkra a harc izgalmát, én pedig mosolyogva figyeltem a csaj dühös arcát. 

Megropogtatta a nyakát, majd egy ütéssorozatot vitt be, de mindet kivédtem. – Mertem azt állítani, emberként semmi esélyem sem lenne vele szemben, nagyobb darab volt nálam, az ütései pedig elég erősek voltak, de így meg sem éreztem azokat. Lehet bűntudatom kéne legyen, hogy ennyire visszaélek az erőmmel és a képességeimmel, de én ezt nem kértem. Nem akartam farkassá válni, ez tett tönkre mindent, az egész életemet, már ami maradt belőle. Így hát gondolkozás nélkül vittem be egy bal egyenest a bordái közé. Láttam, amint kiszorult belőle a levegő, így hát nem kegyelmeztem neki. Még közelebb mentem, és ütéseimtől egészen a ketrecig hátrált, ahonnan már nem volt hova menekülnie. Elkaptam a tarkójánál fogva, megtérdeltem, és összeesett. Nyertem.

A tömeg megdöbbent, majd jött a kedvenc részem. Nem törődtek már többet a lánnyal, én voltam a nagy szenzáció.

- És kiütéssel nyert Natalie, az amazon harcos – kiáltotta a bemondó, én pedig döbbentem néztem a srác felé. Amazon harcos? Ez lennék én? Egy pillanatig sokkolva álltam ott, majd elmosolyodtam. Tetszett a név, így készségesen engedtem, hogy a bíró a kezemet a magasba emelje.

Lenyomtam még egy-két menetet, és örömmel fogadtam, hogy mennyit sikerült kaszálnom alig pár óra alatt. Természetesen magamra fogadtam, és minden pénzem feltettem – amiből már nem volt sok. 

Amint végeztem, összepakoltam a cuccaimat, és a kocsim felé tartottam. Hajnali négy volt, és iskolába kellett mennem még aznap. Komótosan haladtam előre, amikor feltűnt, valaki követ engem. Nem fordultam hátra, pontosan hallottam a lépteit, és tudtam, milyen messze van tőlem. Felgyorsítottam, és egy sikátorba húzódtam. Képtelen lettem volna megmondani miért tettem ezt, ahelyett hogy a kocsimba ültem volna. Vártam rá, és a szívem egyre hevesebben vert, arra vártam, hogy ideérjen, és már maga a gondolat is lázba hozott. 

Amint befordult, megragadtam az ingjénél fogva, és nekilöktem a falnak. Mielőtt a védekező ösztöne akcióba lépett volna egy esetleges támadás lehetőségétől, megcsókoltam. Teste azonnal reagált, fordított a helyzetünkön, erősen szorított a falhoz, és térdével szétfeszítette lábaimat.

Izgatottan nyögtem fel, amikor ajkait megéreztem a nyakamon, és egész testemben bizseregtem. Hátrébb hajtottam a fejem, hogy jobban hozzá férjen, és amikor megtette, nem bírtam magammal, körmeimet a vállába mélyesztettem. Keményen kaptam ajkai után, és vadul csókoltuk egymást. Tenyereimet a hasára tapasztottam, majd széttéptem az ingét. Egyszerűen látnom és éreznem kellett azokat a tökéletes kockákat, amik már az első pillanatban meglódították a fantáziámat. 

Erősen markolta a csípőmet, az ágyékát hozzám nyomta. Teljesen elvette az eszemet, és ujjaim automatikusan indultak meg a cipzárja felé. De mielőtt bármi is történhetett volna, ledermedtem. A fejem azon nyomban kitisztult, és ellöktem magamtól. Megszűnt a csábítás egy pillanat alatt, és idegesen kapkodtam a fejem jobbra-balra. 

- Ne haragudj, de mennem kell – kértem, és egy gyors csókot nyomva ajkaira, elfutottam. Minél messzebb mentem tőle, annál tisztább lett a fejem. Egy vámpír kóválygott a környéken, és a bennem élő farkas már tombolt, így hát utat engedtem neki.