2012. október 13., szombat

A farkas nyomában - 7. fejezet


Sziasztok!

Sajnálom, hogy ilyen megkésve hoztam meg a frisst, de nehéz hetem volt. Remélem azért örültök neki és  írtok. Azt azért be kell vallanom, hogy nagyon örültem az előző fejezethez kapott pipáknak, ugyanis annyian "szavaztatok", mint az első fejezethez. A következő hetem szintén nehéz lesz, sok ZH-t írunk, szóval nem garantálom a hétvégi frisst, de a chat alatt mindenről értesítelek majd titeket. 
Sajnálom! 
Felkerült a friss Az érzelmek hálójában című blogunkra is, szóval nézzetek majd be! ;)




"A fény harcosának szüksége van a szerelemre. A szeretet és a gyöngédség éppen olyan elemi szükségletei, mint az evés, az ivás, és a Jó Harc. Ha a harcost nem teszi boldoggá a naplemente, tudja, hogy valami baj van. Ha így érzi, leteszi fegyverét, és elindul, hogy társat keressen magának, akivel együtt gyönyörködhet az alkonyatban."
Paulo Coelho


A boldogság útján

Nem tudtam mi ütött belém hajnalban, mégis határozottan kijelenthettem, hogy semmit sem bántam meg. A Paullal töltött este maga volt a tökély, amit valószínűleg sosem fogok megbánni, mégis amikor elaludt, halkan szedtem össze a cuccaimat és öltöztem fel. Képtelen lettem volna ott aludni, így egy utolsó pillantást vetettem felé, és elhagytam a házat. Pontosabban az ablakon keresztül távoztam, de ez csak nézőpont kérdése volt…

Nem voltam magasan, és nem akartam felverni vagy zajt csapni, így a könnyebb megoldást választottam. Otthon lepakoltam a cuccaimat és beálltam a zuhany alá, hogy felfrissüljek és gyorsan megreggelizhessek. A szokásos reggeli teendőim után útnak indultam Port Angeles felé. Alig volt már valami a hűtőmben, és ezt a közért tettem, azt be kellett ismernem. Ha nem ettem, ingerültté váltam és senki sem szólhatott volna hozzám anélkül, hogy ne harapnám le a fejét. Persze nem szó szerint, csak képletesen, de tényleg így volt. A kocsimban ülve tárcsáztam Matt számát, nem törődtem a ténnyel, hogy még csak hat óra van. 

- Ah, remélem fontos – nyögte a telefonba, de szokásához híven a második csörgésre felvette. Sosem volt mélyalvó, minden apró zajra képes volt felkelni.

- Csaj tájékoztatni akartalak a dolgok állásáról, de ha nem érdekel, mi van velem, jól van, visszahívlak később, ha neked alkalmasabb. Tudod, már megszoktam, hogy sosincs rám időd – kezdtem bele bús hangon, sértődést színlelve, de alig bírtam visszatartani a vigyoromat, és hamarosan ki is robbant belőlem a nevetés. 

- Sosem zavarsz, tudod jól – mondta lágy hangon és tudtam, hogy ő is mosolyog, és az arcát dörzsölgetve ül fel éppen az ágyában. Ismertem már, mint a rossz pénzt. 

- Ne haragudj, amiért így rád törtem, csak már rég hallottam a hangod. Hiányzol.  – Magam is meglepődtem szavaimtól, sosem voltam ilyen érzelgős, és ez neki is feltűnt.

- Minden rendben van? – kérdezte, és lehetetlenség volt nem kihallani hangjából az aggódást. Igyekeztem megnyugtatni, de nem jártam sikerrel, és feltett szándéka volt, hogy kihúzzon belőlem mindent, én pedig szorgosan válaszoltam minden kérdésére. Úgy éreztem, kihallgatáson vagyok és rendkívül örültem, hogy csak telefonon keresztül faggat. Nem hiába volt rendőr.

- Jaj, Matt most már elég legyen, az én türelmem is véges, már nem bírom tovább – fakadtam ki végül, mikor betelt az a bizonyos pohár. Valahogy kifejezetten értett ahhoz, hogy kiborítson, pedig pontosan tudta, hogy hamar robbanok, kíváncsisága ellen mégsem tudott mit tenni. A szívem mélyén tudtam, hogy csak azért ilyen, mert aggódik miattam, és ezt szerettem és becsültem is benne, de idegesítő volt. Ismernie kéne annyira, hogy ne tegyen ilyet, mert tudja, csak felhúz.

Mégis belekezdtem egy hosszú mesélésbe, mert bűntudatom támadt, amint meghallottam a csendet a vonal túlsóvégén, hiszen a fenébe is! Ő volt az egyetlen ember, aki bármit megtett volna értem, szeretett a hülyeségeimmel együtt is, és kibírta velem a nehéz napjaimban is. Mindig segített, ahol csak tudott, nem érdemelte meg, hogy így bánjak vele. Minden vitánk alkalmával, még a súlyosak esetén is – amiből azért szerencsére nem volt sok – siettünk a másikhoz bocsánatot kérni, és mindent megtettünk volna annak érdekében, hogy kiengeszteljük a másikat. Idő kellett, míg beláttuk, hogy a másiknak igaza van, és percek múltán már egymást ölelve kértünk bocsánatot. Hogy őszinte legyek, én is így voltam ezzel, hasonlóan éreztem iránta. Bármit megtettem volna érte, ebben száz százalékig biztos voltam, és ezt ő is tudta, hogy bármiben számíthat rám. Ő állt a legközelebb a szívemhez, és azt hiszem belehaltam volna, ha bármi történik vele. Nem csak a legjobb barátom és legfőbb bizalmasom volt, hanem a családom. A mindent jelentette nekem, és addig, amíg ő velem volt, boldog voltam.

- Tudod, meséltem már az osztálytársaimról – kezdtem bele, miközben megálltam a parkolóban, egy bevásárlóközpont előtt. – Nos, elmentünk bulizni, valóban jól éreztem magam, hiszen hosszú idő óta most tudtam csak kikapcsolódni, ráadásul vámpírmentes estém volt, de nem fogod kitalálni, mi történt velem. Láttam valamit – hallgattam el jelentőségteljesen, de mivel partnerem megkukult, tovább folytattam. – Egy farkast. Egy alakváltót – pontosítottam, s hallottam, hogy eláll a lélegzete.

- Nem maradhatsz ott, rád találtak. Azonnal el kell hagynod azt a rohadt várost. Oda megyek, mondd meg hol vagy – kezdett bele kapkodva, és halkan ugyan, de fura hangfoszlányokat hallottam. Azt gyanítottam, már öltözködik. – Istenem, miért nem szóltál hamarabb? – folytatta idegesen, én pedig teljesen megdöbbentem.

- Hé, nyugi! Biztonságban vagyok, nincs semmi vész.

- Biztos? – kérdezett vissza, hangját a bizonytalanság uralta.

- Igen, biztos. Nem mondom, elsőre nekem is ez volt a reakcióm és nem is tagadom, hiszen felesleges lenne, de halálra rémültem – kezdtem bele a magyarázkodásba, és gondosan bezártam magam mögött az autót, hogy ruganyos léptekkel belépjek a bevásárlóközpontba. – Viszont, ahogy jobban belegondoltam és megfigyeltem, rájöttem, hogy nincs igazam. Egy igazi alakváltót láttam. Másnap sikerült is kiderítenem, hogy kik azok, mert igen, többen vannak. Pár srác a rezervátumból – zártam le, ennyiben hagyva a témát, nem akartam elárulni a kilétüket, egyelőre. Persze, ha rákérdez, elmondtam volna, mert nem voltak titkaim előtte, csupán később mondtam el dolgokat, vagy éppen az ő érdekében visszatartottam az információkat. Nos, ezt most a farkasokért tettem. 

Majd halkabbra váltottam, és nagy vonalakban elmeséltem a kis küzdelmet a vörös hajú vámpír ellen, ügyeltem, hogy senki se halljon meg, de teljességgel felesleges volt. Nem is figyeltek rám, a nagy hangzavarban elveszett a hangom is. 

Elbúcsúztunk, majd miután mindent megvettem, visszaindultam a kocsim felé, de a földbe gyökerezett a lábam. Egy pillanatig tátott szájjal néztem a kirakatot, majd gondolva egyet beugrottam az üzletbe szatyraim tömkelegével, hogy felpróbáljam a felsőt, amibe beleestem már első ránézésre. Tetszett, így megvettem, és alig vártam, hogy Emmett agyát húzzam vele. Mosoly futott végig ajkaimon, még akkor is vigyorogtam, amikor beszálltam a kocsimba. Úgy nézhettem ki, mint egy őrült vagy egy szociopata, de nem foglalkoztam senkivel és semmivel. 

Kora délután volt mire hazaértem, s mivel nem akartam otthon maradni, tréningruhát vettem fel és futni indultam. Magamnak sem mertem beismerni, de azért tevékenykedtem össze-vissza, hogy ne kelljen találkoznom Paullal. Szégyelltem, de akkor úgy éreztem, így lesz a legjobb. Így hát magamhoz ragadva az mp3 lejátszómat futásnak eredtem, egyenesen az erdőbe. Lassan futottam egészen addig a helyig, ahol a vámpírt üldöztük mindannyian, nem siettem sehova, de a zene teljesen kikapcsolt és megnyugtatott. Az erdő még most is teljesen lenyűgözött, nem győztem csodálkozni rajta. Megálltam a folyó parton és felelevenedett bennem a vadászat, a képek tisztán és élethűen játszódtak le bennem. Még most is éreztem a tétlenséget és tehetetlenséget, amit a fánál ücsörögve tapasztaltam. Gyötrő kínokat éltem át, ugyanúgy, mint már életemben számtalanszor. Nem akartam ezeken elmerengeni, így hát megfordultam, és váratlanul nekiütköztem valaminek. Vártam, hogy a földre érkezzek, de az ütközés elmaradt, helyette forró karokat éreztem meg a bőrömön. A szívem hevesebben vert, amikor rájöttem, ki állt velem szemben és félve pillantottam sötét szemeibe.

- Szia – köszöntem neki tétován és kivettem fülhallgatót. – Mit keresel itt?

- Én mit keresek itt? Inkább neked kéne válaszolnod, hogy miért hagytál csak úgy ott egyetlen szó nélkül.  – Dühös volt, ezt jól láttam rajta, de az ingerültsége hamar rám is rám ragadt. Mégis hogy jön ő ahhoz, hogy így rám förmedjen és számon kérjen? Most aztán igazán felbosszantott, vissza kellett fognom magam, nehogy rávicsorogjak. 

- Talán gondod van vele? Nem vagyok a barátnőd, szóval örülnék, ha nem förmednél rám így. Leléptem, és akkor mi van?

Nem mondott semmit, de hosszú pillanatokig farkasszemet néztünk, egyikünk sem engedett, végül hangosan felsóhajtott, s immáron higgadtabban túrt bele hajába. 

- Sajnálom, ehhez nem volt jogom. Csak kicsit felhúztam magam, amikor egyedül ébredtem, és sehol sem találtalak.

Nem válaszoltam, mert semmit sem tudtam volna reagálni rá. Egyszerűen képtelen lettem volna ott maradni vele, nem ment. Ezért aztán igazán senki sem vonhatott felelősségre. Muszáj volt elnéznem a szeméből, és tekintetem megakadt a nyakán. Ott volt a fogam nyoma, még nem forradt be teljesen a heg, amit farkasként ejtettem rajta, amikor megvédtem Emmettet. Elfogott a bűntudat és ujjaimat akaratlanul is a sebre helyeztem és végigsimogattam rajta, amitől halványan, de megremegett. Megjelöltem és megtámadtam őt. Tudtam jól, hogy hamarosan nyoma sem lesz, de farkas szemmel én akkor is látni fogom, ha a halandók nem is. Sosem fog annyira elhalványulni, hogy ne vegyük észre, akárcsak a vámpíroknál. 

- Ez micsoda? – kérdeztem halkan, mert kíváncsivá tett a válasza. 

Kezeimet az övé közé fogta, s halványan elmosolyodott.

- Nem fontos, csak megharapott egy kutya – felelte és megindult maga után húzva engem. Döbbenten követtem őt, miközben összekulcsolt ujjainkat figyeltem. Nem engedte el őket, szorosan szorított magához, ami mosolyt csalt az arcomra. Még sosem történt velem ilyen, és be kellett vallanom magamnak, hogy igazán jó érzés volt.

Sosem értettem a szerelmespárokat, hogy miért sétálgatnak kézen fogva, vagy csókolóznak a nyílt utcán, mintha csak ők lennének ott, mindig felidegesítettek, de most, hogy egymás mellett sétáltunk, érezhettem az illatát és a belőle áradó forróságot, valahogy minden értelmet nyert. 

De csak hogy leszögezzük, nem voltam az, mármint szerelmes belé, ebben az egyben teljes mértékben biztos voltam, de nem kerülhette el a figyelmem, hogy jól éreztem magam, és jólesett a közelében lennem. Nyugalmat éreztem mellette, igen, ez volt a legjobb szó arra, amit éreztem a közelében.

Mintha semmitől sem kellett volna tartanom addig, amíg ő velem van. 

- Hova megyünk? – kérdeztem rá, ezzel megszakítva a hosszúra nyúlt csöndet kettőnk között.

- Nem mondom el – felelte és vigyorogva fordult felém, végül felsóhajtott. – Jól van, elmondom, csak ne nézz rám így – mondta, de még mindig mosolygott. – Ugyan nem ismerlek még teljesen és régóta sem, de gondoltam örülnél valami olyan extrém dolognak, mint a szörfözés, ha már sziklákról ugrálsz le – nézett rám jelentőségteljesen, én pedig felnevettem. Akkor azért ugrottam le, mert nem tudtam megmaradni a közelében. Volt benne valami, ami magához húzott és tessék! Beleestem a csapdájába.

- Ez igazán jól hangzik – válaszoltam, és nem bírtam ki vigyorgás nélkül. Jólesett, hogy próbált meglepni és a kedvemben járni. Még soha senkitől nem kaptam ilyen nagyszerű meglepetést vagy nevezzük akárminek. Boldog voltam, végre egyszer önfeledten voltam az.

Az érzés kezdett ismeretlen lenni a számomra a régóta tartó menekülés óta, és most készségesen, nyitott karokkal vetettem bele magam. Nem akartam elveszteni az érzést. Most nem.

Hamar odaértünk a partra, és az izgatottságom kezdett alábbhagyni. Hideg volt és még sosem szörföztem. Utáltam bármiben is kezdő lenni, utáltam a tanulás folyamatát is.

- Ezt vedd fel – mondta és a kezembe nyomott egy overáll félét. Kezdtem nem valami jó ötletnek tartani, de szó nélkül vettem fel és tettem azt, amit kért. A víz szörnyen hideg volt, még számomra is, így nem utasítottam el a körém fonódó karjait. Hamar belejöttem, és őszintén szólva jól is magyarázott, hogy mit is kell tennem, bár azt hiszem nem is kell mondani, hatalmasakat is estem róla, néha még csípett is egy-egy esés során, de nem foglalkoztam a fájdalommal, ismét beljebb úsztam és nekilendültem. 

De hát, ez az én érdemem is volt. Sőt, csak az enyém volt! Bármi ilyenbe vágtam bele a fejszémet, mindig sikerült elérnem azt, amit szerettem volna. Szóval, ez inkább az én érdemem volt, mint az övé. 

- Azért valld be, nélkülem nem ment volna – kezdett bele játékosan, mire gyengéden, de belebokszoltam a vállába. 

- Viccelsz? Simán meg tudtam volna csinálni nélküled is. Számomra nem létezik a lehetetlen – mondtam, és azon nyomban superman-pózba vágtam magam. – De komolyra fordítva a szót, egy kicsit fel is tartottál – mondtam, és rávigyorogtam.

10 megjegyzés:

demon írta...

szia ez isteni remélem paul elárulja hogy nat a bevésődése és akkor ő is elmondja hogy farkas
puszy

NoraOak írta...

Annak ellenére, hogy bétázatlan, szerintem remek lett. Mint mindig. :-)

Monya írta...

Szia!

Köszönöm, örülök hogy tetszett! :)
Majd kiderül! ;) Annyit elárulok, hogy lesznek még benne fordulatok! :D

Puszi

Monya írta...

Szia!

Köszönöm, örülök neki. :) Nagyon aranyos vagy! :D Átolvastam párszor, de akkor is nyugodtabb vagyok, ha a bétám azért átnézi...

Puszi

Anastasia Hannah Chapes írta...

Sziia.

Nagyon, de nagyon örülök hogy végre olvashattam a folytatást.. már vártam. És nagyon, de nagyon de nagyon tetszett.
Puszi

Hannah C.

Monya írta...

Szia!

Örülök neki, ezzel a fejezettel lassan haladtam, valahogy nem akart összejönni. :)
Köszönöm szépen! :D

Puszi

Gabriella írta...

Szia Monya!

Nagyon aranyosak együtt, bár ez "nem szerelem"! :)))))
Kíváncsi vagyok, mikor bukkan fel Matt, mert ugye számíthatunk a megjelenésére?! :)))
Ah, most ismét várhatom a folytatást...! :(((

Klassz volt! KÖSZÖNÖM!
Puszi: Gabriella

Monya írta...

Szia!

Úgy gondolod? :D :D Ebből azért még bármi lehet, de nem árulok el semmit! ;)
Csak nem megkedvelted Mattet? Nos, majd meglátom mit tehetek ez ügyben, de nem ígérek semmit.
Megpróbálok sietni a frissel, hidd el, szívesen hoznám. Tegnap tanulás helyett is leültem egy kicsit és írtam pár sort. Túl nagy volt a kísértés és hát sokkal jobb időtöltés...
Én köszönöm, nagyon aranyos vagy! :) Örülök, hogy te is írtál! :D

Puszi

Narmiraen írta...

Szia!
Most találtam meg a blogod. Tetszik a történet. Az érdekelne, hogy most mi lesz Daviddel? És Emmett? Na nem mintha bánnám, mert Paul se semmi...:) Csak kíváncsi vagyok a három fiú közül ki lesz a befutó. Várom a folytatást!
Narmiraen

Monya írta...

Szia!

Köszönöm szépen, aranyos vagy! :)
Majd megtudod, szerintem te sem szeretnéd, ha lelőném a poént, bár azt be kell ismernem, még nekem sem tiszta pár részlet. :D
Köszönöm, hogy írtál!

Monya

Megjegyzés küldése